Elkerülhetetlen az egészségügyi reform

2025.03.25

Dr. Soós Adrianna nyilatkozata a Heti TV Pirkadat című műsorában

A kormány kommunikációja szerint az egészségügyi dolgozók magas béreket keresnek, de valójában ez a magas óraszámoknak (havi 260-280 munkaóra) és a kockázatos munkakörülményeknek (fertőzéseknek, mérgező anyagoknak, sugárterhelésnek stb. való kitettségnek) köszönhető.

A nagy béremelésre azért volt szükség, mert sehol máshol nem voltak olyan alacsonyak a bérek, és sehol máshol nem olyan rosszak a munkakörülmények, mint az egészségügyben

Ha valóban nagyon jók lennének a bérek, akkor tömegek állnának sorban felvételre várva az egészségügyi intézményekben, de nem ez a helyzet. Magyarországon az egészségügyre fordított összeg egy főre feleannyi, mint az uniós átlag, és még a V4 országok is jelentősen többet költenek egy főre. A pénz emberéletekben mérhető. A jobban ellátott intézményekben egyharmaddal alacsonyabbak a halálozási ráták. Nemcsak általában kell a pénz: nem veszíthetünk el évente több tízezer embert, mert a pénzhiány miatt nem jutnak ellátáshoz.

A 2025. évi költségvetésben nem látható jelentős változás

Még kis lépéseket sem tesz a kormány. Így nincs nincs klíma, nincsenek védőeszközök, nincsenek segédeszközök, nincs fertőtlenítő. De emberek sincsenek, akik elvégeznék a munkát.

 

A FESZ rendszeresen tesz javaslatokat a kormánynak a bérezésre, műszakpótlékra és a fiatalok bevonására az egészségügyi pályára

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy az uniós források felszabadítása és a szabályozások megváltoztatása jelentős változásokat hozhatna az infrastruktúrában és az eszközökben. A jelenlegi közbeszerzési rendszerben még a kevés pénzt is pazarlóan költik el. Jobb logisztikai megoldásokra is nagy szükség lenne.

Médiamegjelenéseinket itt követheted!

A beszélgetés itt tekinthető meg.


« Ugrás az összes hírhez