A béremelések folytatása és egy megfelelő ívvel kialakított életpályamodell mellett nagyon fontos, hogy az említett feltételek is javuljanak, különösen, ha új munkavállalókat szeretnénk bevonni a várhatóan nagy számban nyugdíjazást tervező munkavállalók helyett.
Ennek érdekében a Független Egészségügyi Szakszervezet továbbra is közvetíteni fogja tagsága véleményét a döntéshozók és a munkáltatók felé.
Részletes adatszolgáltatást kérünk azoktól a munkáltatóktól, ahol tagjaink panasszal éltek és korrekciót igényelnének.
Már a Belügyminisztériumot is felkerestük és kértük az adatszolgáltatás, és a korrekciók központi támogatását is.
A Belügyminisztérium egyértelmű állásfoglalása volt, hogy a megszűnő pótlékok a béremeléseken felül járnak a dolgozóknak, nem ahelyett. Ennek a FESZ is próbál érvényt
szerezni azoknál a munkáltatóknál, ahonnan ilyen információ érkezett.
Tagjaink érdekében egyeztetéseket kezdeményezünk azoknál a munkáltatóknál, ahol a béremelés egyáltalán nem vagy jelentősen kisebb mértékben valósult meg, mint amit a források emelkedése lehetővé tesz.
Bíztatjuk tagjainkat, hogy akinek tekintetében nem valósult meg megfelelő mértékben az ágazati béremelés, keressen minket, hiszen eljárni csak a tények ismeretében tudunk.
Már kezdeményeztük a béremelés és más, a munkavállalókat támogató megoldásokról az egyeztetést Dr. Takács Péter államtitkár úrnál.
Célunk egy hosszabb időre kitekintő Egészségügyi Munkavállalói Előmeneteli Rendszer (EMER) elindítása, mely rendszeres béremeléseket ígér, a munkavállók közti szakadékokat
csökkenti, a csapatmunkát erősíti, könnyíti a munkavégzést, nagyobb dolgozói beleszólást és családbarát munkafeltételeket jelent.
A teljes felmérést ide kattintva éred el!